Versenyzési módszerek

Tapasztalataim szerint eléggé nagy zavar van a versenyzők fejében a versenyzéssel kapcsolatban. A természetes, kímélő, özvegy stb. versenyzési módszerekkel nehezen birkóznak meg. A versenyzés többnyire ösztönös ötletszerű. A magyar irodalom pedig 30—40 ezelőtti módszerekről ír. Néhány gondolat erejéig segíts kijutni ebből a "zűrzavarból."

Nem képzelhető el más mint az özvegység! Valóban van némi káosz a fejekben. Alapjaiban a szállítási feltételek rosszak. Példának akár a saját clubomat 15 említhetném. Hiába van a ketrecre ráírva "H" (hím) 11I. "T" (tojó) tojóját a hím, hímét a tojóba teszi.

Innen mindennek vége! Az egész heti munka kárbaveszett. Aki meg szándékosan csinálja örül, hogy jól kiszúrtam xy-al. Sajnos mint sok másban ebben is itt tartunk!

Mindenkinek el kell dönteni melyik módszert választja. Véleményem szerint kevés olyan állomány lehet ahol a tojókat nélkülözni tudják. Persze aki nem próbálja ki az együtt versenyzést soha nem tudja meg mit veszített.

A tojókkal is versenyzők tanúsíthatják kiegyensúlyozottabbak lesznek az eredmények és több győzelmet hoznak gazdájuknak! Ketté kell választani a hagyományos és száraz özvegységet. A kettő együtt nem Jó! Nem értem miért félnek nálunk az özvegységi módszer alkalmazásától, pedig már nálunk is egyre több kiemelkedő példa van arra, hogy akik áttértek akár egyik évről a másikra bajnokok lettek.

A módszer elsőszámú előnye az EGÉSZSÉG. A kevesebb takarítás, a kevesebb takarmányozás és a szinte állandó forma. Nem hátrány de feltétel, a másfajta dúcberendezés, a tojók külön elhelyezésére, az elsötétítésre alkalmas bejárók, a 4-5 fokozatú fészekajtók stb.

Meg kell tanulni ezt a versenyzési formát és itt a saját tapasztalatok lesznek a döntőek.

Belátom az idősebb generáció számára, akik 50 éve hagyományos módon versenyeztek szinte lehetetlen a váltás. Mindent át kellene alakítani, ehhez se pénz, se kedv nincs. Mondják jó ahogy van! Rengeteg ilyen választ kapok ettől a korosztálytól. Végül: úgyse jönnének jobban! Ők csak azt hiszik!

Az özvegy versenyzési módszernek, nagy előnye, hogy kevés galambbal is lehet komoly eredményt elérni!

15-18 hím, 15-18 tojó-s állományból 30 db állandóan lehet küldeni a totál változatban.

Ha ez nem elég a jó eredményhez, akkor természetes módon röptetett galambból 100-150 db is kevés.

Tapasztalatból mondom, bátran kezdjék el még az idősebbek is mert ilyen létszám eltartása még az ő pénztárcájukhoz mérten is megfelelő.

megosztás
Címkék
Archivum
Peller módszer