Eredmények

Tizenegy olimpián vettem részt megszakítás nélkül, három aranyérmet szereztem, két ezüstöt, három bronzot.

2001-ben Dél-Afrikában világbajnoki címet nyertem Magyarországnak.

2004-2005-ben pedig Horvátországban három számban is Európa-bajnoki címet.

A harmadik olimpiai aranyat 2005-ben Portugáliában nyertem, az ottani sportminiszter díjat alapított a tiszteletemre, az van ráírva az oklevélre, hogy „Kimagasló teljesítménye elismeréséül, amely példátlan, és talán megismételhetetlen”. Oszkár-díjnak nevezte el, ez az egy van belőle a világon.

Az hogy három olimpián aranyat nyer egy tenyésztő, az önmagában is példátlan, hiszen még kettőt sem nyert soha senki, ráadásul 2003-ban a párizsi olimpián Villámmal nyertem, 2005-ben Portóban pedig a fiával. Ilyen még nem volt, hogy apa és fia két év különbséggel olimpiát nyerjen.

Tudni kell, hogy ebben a sportban kétévente rendeznek olimpiát, mert a galambok hamarabb öregszenek.

Azonkívül százötvenszeres gyorsasági első helyezett vagyok, de ez csak az utolsó tíz évre vonatkozik. Ennyire felgyorsultak a galambjaim, mert olyan tenyésztést folytatok, ami a világon egyedülálló. Ehhez a tenyésztéshez jön még az úgynevezett özvegységi módszer, ennek az a lényege, hogy a hímeket versenyezteti az ember, és a tojók itthon várják őket, de csak akkor mutatjuk meg nekik a tojót, ha eredményesen térnek haza. Újabban fordítva is kipróbálták, így még jobb az eredmény, hiszen a tojók sokkal jobban vágynak a hímekre. Az eget leszakítják, úgy jönnek hazafelé. Ez egyfajta játék velük, amit a tenyésztésben egyébként nagy hírnevet szerzett belgák találtak ki, és azt hiszem, talán én fejlesztettem tökéjre.

A Peller "titok"

Világszerte kíváncsiak rá, hogy mi a titkom. A házam elől majdnem minden héten ellopják a kukát, hátha találnak benne valamit, amiből következtetni tudnak, mondjuk, hogy mivel etetem őket, vagy milyen vitaminokat kapnak. 

1984-85-től kezdtem kijárni Németországba, ott tudtam beszerezni világhírű egyedeket egy ismerősömtől, aki Németország legnagyobb hentes családjából való, száztíz hentesüzletük van szerte az országban, nagyon jó barátságba kerültünk az idők során. Ezek adták az alapot, és persze a rengeteg munka. Nekem az egész napomat ez tölti ki, reggeltől estig a galambokkal foglalkozom. Minden egyed esetében megtervezem, hogy melyik hímnek melyik tojó lesz a párja. A vérvonalakat úgy hozom öszsze, hogy minél sikeresebbek legyenek az utódok. Nekem csak a győzelem számít, semmi más eredménnyel nem vagyok elégedett. Természetesen ez nem mindig sikerül, hiszen állatokról van szó, nem lehet pontosan előre látni, hogyan hasadnak a gének, melyiket örökli. Mindig több rossz születik, mint jó, ez minden állatnál így van. A párokat hagyom, hogy saját maguk neveljék fel a kicsinyeiket. A galamb nagyon szapora, minden évben kétszer két tojást szoktam kikeltetni minden párral, tizenhét napra kikelnek a fiókák. A tavasziak életképesebbek, az ősziek kevésbé. 

Mindennap a lehető legkorábbi időpontban kiengedem őket, mikor világosodni kezd, és másfél órát kötelesek egyfolytában repülni. Erre van egy módszerem. Kint van egy zászló, amíg azt látják, tudják, hogy repülniük kell, ez ösztönösen bennük van, tudják, mi a kötelességük. Egy-egy esetben persze előfordul, hogy valamelyik leül, de azt felzavarom. Nem a szüleiktől tanulják meg, mert soha nem röptetem együtt a szülőkkel, huszonegy napos korában elválasztom, és megy az óvodába. Tudniillik a fiatalnak és az öregnek a röpmodora teljesen más. Repülés után egész nap pihennek, leengedem a redőnyöket, hogy sötétben legyenek. Aztán már csak etetek, itatok, a vizet naponta háromszor cserélem. Mikor közelednek a versenyek, harminc-ötven kilométeres távolságra elviszem őket, onnan jönnek haza, ez gyakorlás is nekik, meg edzés is. Itt pedig, a ház fölött, naponta lerepülik a százötven kilométert. Kell az edzés, mert például a világ leghosszabb versenye Brüsszelből indul, onnan 1160 kilométer az én házam, be van mérve műholdról. Ilyen távon – hátszélben nem ritkán száztíz kilométeres sebességgel repülve – akár a testsúlyának majdnem felét elveszítheti egy galamb. 

Elárulhatom, módszerem titka, hogy csak féltékeny hímekkel, úgynevezett özvegyekkel versenyzek. Ôk ilyenkor három hónapig vannak távol párjuktól, és elszállításuk előtt elzárom őket, másik hímet teszek a tojóhoz, kinyitom, becsukom a ketrecüket. Érdekes módon ettől a tojók is jobban várják vissza őket.

Olimpiák

A galambolimpiákat kétévente rendezik. Két esemény között adott számú kvalifikációs versenyen kell részt vennie a galamboknak, amely után a koefficiensek alapján választják ki a legjobbakat, amelyek ott lehetnek az olimpián, ahol már csak értékelik és bemutatják a madarakat. A galambokra négyévente is nagy feladat hárul, hiszen ahogyan nevezem, az "emberolimpiákon" is rendeznek versenyt a madaraknak.

" 2004-es athéni emberolimpián az Akropolisznál engedtük el a galambokat, hagyományosan a béke szimbolizálásaként. A csapatversenyt a magyarok nyerték, egyéniben a galambjaim közül Zeusz harmadik, Marco Polo ötödik lett. Kíméletlen körülmények vártak a madarakra: sík terep, 40 fokos meleg. A több mint 3000 eleresztett galambból alig 300 ért haza. Nekem mind a négy visszatért, testsúlyuk közel felét elveszítve.