Peller Klub helyzet 2001

Klubod megalakításával történelmi lépést tettél a magyar postagalambászatban. Mi a jelenlegi helyzet és hogyan tovább?

Nem gondoltam volna, hogy milyen jót tesznek velem 1992-ben amikor kiutáltak eredményeim miatt a kerületből. Nincs olyan rossz, amiben nincs valami jó. Esetemben ez 100%-ig igaz!

Régi vágyam volt a szakosodott versenyzés megvalósítása. Kerületi szinten erre semmi reményt nem láttam!

Akkor is, ma is, azt mondom nem ellenezni, tiltani kel a kezdeményezéseket és üldözni azokat akik változtatni, változást akarnak. A rossz, értelmetlen, drága kezdeményezések önmaguktól úgyis megszűnnek. Amennyiben nem és életben maradnak, akkor el kell gondolkodni talán nekik van igazuk. .

2000-be, a megalakulás 8. évében, a club-ban utanként 60-70 fő versenyez 1000-1850-ig utankénti galamblétszámmal. 16 korábbi kerületi bajnok versenyez itt hétről hétre!

8 év alatt 136 verseny lett megrendezve. Rend, fegyelem a 6. kérdésben felvázolt rendszer szerint. Ott azért írtam le javaslatként, mert nálunk így működik minden, nem a levegőbe javaslom. Ami nálunk Magyarországon működik, az más helyen is működhet az országban.

A fejlődés nálunk lemérhető, példánkat már egyre többen követik. Új clubok alakulásánál sokat segítek.

Egyre többen nehezen viselik el az egyes kerületek módszereit (egyes vezetők) ahol orruknál fogva vezetik őket.

8 év telt el és úgy érzem, látom beérik munkám. Egyre többen hangoztatják a szakosodást (kezdik megérteni, hogy a drága pénzen vett galambok alkalmatlanok a kerület programjához (és a kezdetkor legvéresebb szájú emberek is kezdik megérteni miről is van szó! Látják így lehet olimpián jól szerepelni, látják a sportgalambok kiállítási szereplése az egyetlen ami érdekli a galambászok nagy többségét.

Tiszteletben tartom a standard kategóriákat, gratulálok a győztesnek. Az én világom azonban a versenyzés, a postagalamb élete erről szól! Ezért van!

A hogyan tovább kérdésben sorsfordító döntés született: megalakítottuk a rövid-középtávú versenyeket rendező tagszövetséget mely kiterjeszti működését az egész országra. Hasonlóan a Maraton Klub-hoz!

Régi harcokat juttattunk így nyugvópontra. Áttörést fog hozni, megindul egy pozitív irányú fejlődés. Kiállítási-versenyzési korábban üldözött kérdések rendeződnek. Külföldi kapcsolatok, tapasztalatok kialakítása. Közös díjkiosztók. Szervezésben, versenyzésben, értékelésben a legkorszerűbb módszerek bevezetése. Példát akarunk mutatni hogyan lehet, és kell korszerűen galambászni.

Nagy induló létszámokkal rövid és középtávú versenyek rendezése. 12 verseny a pontszámításban a 100 pontból induló számítás (nem azt díjazzuk, hogy hány km-ről érkezik a galamb, hanem azt, hogy hányadik! És mennyi galamb indult a versenyen!) 2000-ben mindenki megelégedésére így számoltunk a clubban. Erről másutt hallani nem akarnak. Néhány ember akinek ez ütközik az érdekeivel képes megakadályozni. Nekik az a jó ha 3-4 versenyen tud annyi pontot szerezni galambjai mint másnak 8-10 versenyen. A kullogó galambok több pontot hoznak mint más versenyen a győztes! Mint a kőkorszakban! Komolyan mondom ha egy külföldi erről kérdez inkább kikerülöm a kérdést, nem akarok köznevetség tárgya lenni.

Biztos vagyok abban, hogy újabb 8 év kell, hogy ezt is megértsék mert a butaság nagyhatalom! A Peller dúcból nagyon sok értékes galamb került Magyarországon is más dúcba! Tenyész és versenyzési kiváló tulajdonságaikat másutt is bizonyítják. Íme egy felsorolás, ahol közvetlen Peller galambok és azok utódai sikerekhez juttatták új gazdáikat!

Guzmics Tibor 1994—-95-97 Kerületi bajnok, 2x Budapest bajnok
Hegyi Lajos 1996 Kerületi bajnok
Horváth testvérek 1993 Kerületi bajnok
Kállai Miklós 2000. Fiatalok Klub bajnoka
Kerecseny György 1995 Kerületi bajnok
Komonyi Lajos 1996-97-98  — Kerületi bajnok
Kovács Jenő 2000 Kerületi bajnok
Kurucz Attila 1999 Kerületi bajnok
Markó Dezső 1997—-98—2000 Kerületi bajnok
Mészáros Mihály 1999 Kerületi bajnok
Mészáros Ferenc és fia 1995-96 Kerületi bajnok
Pásztor Róbert 1996 Kerületi bajnok
Pintér Imre 1995—1996 Kerületi bajnok
Péntek József és fia 1995 Kerületi bajnok, Brüsszel nemzeti győztes csapat
Scheily Gábor 1996 Kerületi bajnok
Törőcsik László 2000 Klub bajnok
Valent János 1997 II. 1999. II. 2000. I. Kerületi bajnok

Galambjaid korábban a nemzeti és nemzetközi versenyeken több győzelmet arattak.

Az előző vezetés (talán éppen miattad) elsorvasztotta ezeket a versenyeket. 2001-ben ismét lesznek nemzeti versenyek, te és clubod részt vesz ezeken?

Természetesnek tartottam, hogy minden versenyen elinduljak, mert győzni akartam, a feltételek jók voltak.

Kurucz Attila elnök vezette szövetség mindent megtett, hogy színvonalas versenyek legyenek, ezek között nemzetközi verseny is legyen pl. Brüsszelből 10 ezer galambbal. Volt külön szponzorált verseny Pfafenhofen-ból.

A nemzeti versenyeken 18-25 e galamb rajtolt, magas színvonalú versenyek voltak érdemes volt versenyezni. Mi maradt ebből az utóbbi öt évben! Irreális feleresztések, részvétlenség, kis induló létszámok, felesleges próbálkozások pl. Constanza ahonnan 120 órás versenyt és 1090 hazaérkező galambot élveztek a résztvevők.

Tovább megyek pl. Berlin, egy hozzánemértő starter és máris az évszázad katasztrófa versenyét érezzük.

Úgy ítéltem meg legjobb ebből kimaradni amíg kóklerek irányítanak.

Ha változik a helyzet (2000-re ez még nem volt jellemző, ha lehet még lejjebb ment a létszám) ismét felkeltik az érdeklődésemet, az országban megváltozik a hangulat és kedv, elgondolkodom a részvételen.

Ehhez a gondolathoz hozzátartozik az is, hogy amíg a 700 km feletti versenyeket szorgalmazzák elfeledkeznek arról, hogy van egy réteg (elég sokan) akiknek egy-egy erős középtávú országos versenyt kellene kiírni pl. 550-650 km-ről. Úgy mint a németeknél július végén megtartott "Regional flug", nálunk is fel lehetne 5-6 területre osztani az országot és a fenti távolságokról a koefficiens számításával lehetne nemzeti győztest avatni. Ilyen versenyeknek is lenne olyan rangja mint a hosszabb távok, versenyeinek.

Véleményem szerint 1-2 éven belül ezt is meg kell oldani a magát korrektnek valló sportszövetségnek. Egyenesen kötelessége is mivel feladata a tagság széleskörű kiszolgálása. Tevékenysége országos versenyek tekintetében nem merülhet ki abban, hogy egy rétegnek mindent, a többinek semmit.

Erre vannak nagyon jó "bejáratott" gyakorlatok más országokban, csupán át kell venni. Itt ismét a sokszor hangoztatott külföldi kapcsolatok kerülnek elő. Anélkül, hogy bárkit megsértenék véleményem szerint egy külföldi útnál ne az legyen a fő szempont, hogy mit lehet kapni, mit lehet hozni, mennyit lehet keresni. Az elmúlt öt évben erre sajnos több rossz példát hallottunk!

Senki nem várja, hogy máról-holnapra minden megváltozik, azt azonban elvárja, hogy elkezdődjön a változás és a jó javaslatokat ne söpörjék le, ne akarjon senki a galambászat megkérdőjelezhetetlen "bölcse" lenni.

Közösen, igen, lehetünk bölcsek!

megosztás
Címkék
Archivum
Vélemény az egyesület - szövetség rendszerről